Part 4

Hali! Bocsánat, amiért nem volt semmi néhány napig, de dolgom volt. :] Viszont élek! Úgyhogy itt is a következő rész.

Ölel Titeket, Cordelia.

Hanna

- Nem tudom - vont vállat egyszerűen. - Csak úgy érzem, meg tudnám neked mutatni, hogy nem vagyok sem én, sem pedig a srácok képmutató, egoista barmok.
- Oké. Beszélgessünk - bólintottam rá gyorsan. Erre ő csak elvigyorodott.
- Miről szeretnél?
- Mesélj nekem. Mesélj arról, miért szereted azt csinálni, amit csinálsz. És mesélj a többiekről is! - néztem rá boci szemekkel.
- Az a kérdésed, hogy miért szeretek énekelni? - sóhajtott, mire én bólintottam. - Ez egyszerű. Ilyenkor érzem azt, hogy haza értem. Ilyenkor csak a hangomnak élek. Egy dalba sok érzelmet bele lehet sűríteni. Az énekes ezt át tudja adni a hallgatóknak. Számomra ez olyan, mintha egyedül lennék a... Nem is tudom. Talán a világ közepén. Olyan mintha egy üvegbúrán keresztül nézném az embereket. Szóval végülis egyedül lennék, de valahogy mégsem teljesen... - gondolkozott el. - Különös módon tudom átadni az érzelmeimet a körülöttem lévőknek, de ott az üvegbúra, amiről egyes dolgok visszapattannak, mert azokat rajtam kívül senki sem értheti meg. Talán még a srácok sem... - tűnődött.
- Mesélj róluk.
- Róluk?
- Igen. Ezekről az érzésekről. És a t? Ők is ezt érzik amikor énekelnek? Vagy ez mindenkinek más?
- Nem tudom - rázta meg a fejét. - Talán. Soha nem beszéltünk még ilyesmiről. De ha szeretné...
Most figyeltem rá, de tényleg! Csüngtem minden szaván. De az a hülye hangosbemondó nem hagyta, hogy végig mondja, amit akart!
- Hanna Pert várjuk a 2-es stúdióban. Ismétlem, Hanna Pert várjuk a 2-es stúdióban!
Nem igazán volt mehetnékem. Olyan jól elüldögéltem most itt. Méghozzá Harry Stylessal! Erre a gondolatra elmosolyodtam.
- Mit somolyogsz az orrod alatt? - nézett rám, vigyorogva.
- Semmit, semmit. Tényleg - legyintettem kérdő tekintetére. - De ha most megbocsátasz mennem kell, mert néhány igazán unalmas órácskának nézek elébe... - forgattam meg a szemeimet.
- Unalmas? - csodálkozott. - Furcsa. Nekünk egy fotózás sem unalmas. Soha.
- Persze. Hisz öt hülyegyerek egy helyen... Sz-sz-sz... Szegények. Igazán sajnálom azt a stábot, aki titeket kap ki. - vigyorogtam rá pofátlanul, majd mielőtt bármit mondhatott volna, elszeleltem a megfelelő irányba. Legalábbis nagyon remélem, hogy a megfelelő irányba...