Part 3

Halihó! :] Nem tudom, hányan vagyunk összesen, de itt a harmadik rész. Igyekeztem megfogadni a tanácsokat, nem tudom, mennyire sikerült, még tanulom. :] Na mindegy, azért remélem tetszeni fog! :]

Ölel Titeket, Cordelia.

- Másnap reggel -

Jókedvűen keltem. Délelőtt lesz egy fotózásom, majd mehetek az itteni Intézeteket meglátogatni. Igaz, ezúttal kísérőül kapok egy tolmácsot és egy testőrt. A tolmács még oké... Na de testőr?! Minek az?

Gyorsan felkaptam egy farmert és egy lezser inget, ami alá egy mintás pólót vettem, tudva, a fotózáson úgyis rám adnak valami mást, így teljesen mindegy, miben teszem meg az oda vezető utat.
Kiszáguldottam a kapun, gondolván, talán még elérem a 2 perc múlva érkező villamost, ami 100 méterrel a stúdió előtt áll meg... De amint kiértem, megtorpantam. Miért áll egy fekete Mercedes a hotel előtt? Egy olyan, amivel a sztárokat szokták furikázni. Ha jól emlékszem, direkt megkértem a szervezőket, hogy engem egy olcsóbb hotelben szállásoljanak el, és semmiképp ne legyen mellettem egy beképzelt popikonka se...

- Ms. Pert?
A felszólításra felkaptam a fejem. Így csak Londonban hívtak. Eddig.
- Igen?
- Elnézést a késésért, de az önért küldött kocsi nemrég lerobbant, így engem kértek meg, hogy vigyem be Önt is a fotózásra.
- Is?  - csodalkoztam, mire bólintott. - Ki van még a kocsiban? - tudakoltam rosszat sejtően.
- Inkább kik -  sóhajtott, majd elvigyorodott. -  5 bolond énekes pacsirta. Egész jó őket hallgatni vezetés közben... - tűnődött. - Elszórakoztatják az embert.
- Vagyis?
- Az One Directionos srácok. - mondta azt, amitől a legjobban tartottam.
- Nos, akkor köszönöm, de megoldom az odajutást. - fordultam el, de utánam szólt.
- Azt sajnos nem engedhetem. Aláírták a szerződést, abban pedig benne van, hogy kötelező, az Ön számukra éppen kijelölt autóval menni a stúdióba.
- Ki talált ki ekkora baromságot?! -  dühöngtem, miközben megindultam az össze vissza mozgó autó felé.
Úristen... Vajon mi fog fogadni ha beülök oda...?

- Mindeközben az autóban -

Louis

- Nézd már Harry, de jó csaj! - kiáltottam, miközben fel le ugráltam a helyemen. Most sokan azt kérdezitek, miért kiabálom ezt egy kocsiban. Úgy, hogy van barátnőm. Nos, a válasz egyszerű. Legalábbis nekem. Bár már sokan mondták, hogy kissé furán értelmezem a dolgokat... Ergo: minden úgy van, ahogy nekem tetszik. Szóval, térjünk vissza oda, miért is kiabálok? Mert az én kicsi Hazzam rossz kedvű. - A te eseted. Hosszú, váll alá érő, egyenes barna haj, kék szemek, jó alak... De, hm. Visszavonom! Lehet ő az én BFFem?! Répás pólója van! Drága jó Harrym, sajnálom, de tévedtem. Ő az én lelki társam - hülyültem tovább, miközben fél szememmel a sötétített üvegen keresztül néztem, miként dühöng, s forog az említett hölgy - De ne légy szomorú, találunk neke...
- Louis. Kérlek. Hagyj. Békén. Kösz - morogta, majd még lejjebb csúszott az ülésen. Tegnap este óta ilyen kedvetlen. Nem tudjuk, mi történt vele, nem mondja el. Mééég... De én úgyis kiszedem belőle! Mert én vagyok... - SUPERMAN! - ordítottam teli torokból. Erre azért kicsit elmosolyodott, de a szemét nem nyitotta ki. A többiek is vigyorogva figyeltek minket. Szerintem megszokták már a Larryt. Meg engem is... De nem tudtam tovább Harryvel foglalkozni, mert az idegen csaj elindult felénk. Joe kinyitotta neki az ajtót, így ő simán becsusszant mellém. Rá vigyorogtam, amit egy mosollyal viszonzott, majd Harryre nézett, aki mélyen a fejére húzott kapucnival úgy csinált, mint aki alszik. Szájáról lehervadt a mosoly, majd egy halk torokköszörülés után megszólalt.
- Hello Harry.
Csak két szó volt. De az említettet, mint ha áram rázta volna meg. Szeme felpattant, és meredten bámult az előtte ülő lányra.
- Hanna?
- Rég láttalak - mondta gúnnyal a hangjában, mire Hazz csak keserűen felnevetett.
- Jah, tegnap este.
Tegnap?! Akkor emiatt a csaj miatt volt egész éjjel rossz kedve! Mindjárt máshogy áll nálam a csaj szénája! Nem leszünk mi így jóban! Felhúztam az orrom, és buzisan magas orrhangon szóltam a lányhoz.
- Sajnalom kedvesem, azt hittem jóban lehetünk! Lehettél volna az én répa-társam! De megbántottad az én kicsi Hazzámat, úgyhogy számodra már nincs remény!
A srácok - Harry kivételével - a fejüket fogva röhögtek rajtam. Igen, eléggé valószínű, már megszokták, hogy produkálom magam.

Hanna

- Miről beszélsz? - néztem rá csodálkozva, miközben éreztem, hogy megrándul alattam a kocsi. Tehát elindultunk. - Jah, amúgy Hanna Pert vagyok. - biccentettem a többiek felé.
- Hello, Zayn.
- Niall.
- Liam vagyok. De hé... - gondolkozott el. - Nem te vagy véletlenül az a blogos lány, aki sérültekkel készít képeket és azokat pakolja fel a blogjára? - kérdezte, mire én mosolyogva bólintottam.
- AZ a blogos lány, aki már átlépte a 40000es határt? - tátotta el a száját Niall. Én ismét csak bólintottam, de... Ekkor olyan dolgok történtek, amire nagyon nem számítottam. Egy: Niall befurakodott mellém és elkezdett ölelgetni, azt hajtogatva, hogy ő nagyon nagyon nagyon nagy rajongóm. Kettő: a többiek elgondolkoztak, majd mintha felismerést véltem volna felfedezni az arcukon. Három: Harry gúnyosan felkacagott. Ettől a kacajtól kirázott a hideg, s ez a tény volt az, ami mindenkit elhallgatatott. Még Niallt is.

- Komolyan? - röhögött. - Te vagy a híres neves Bloggerina? Aki minden szegény emberen segít, akit híressé tett az amit csinál, amit szeret csinálni, amivel úgy gondolja segít másokon... De lenézed azt ami lett belőled! Mert nem tagadhatod, te is ugyanúgy sztár vagy, rajongókkal, mint mi! Nézz csak Niallra!
- Ááá... Várjatok csak - tette fel Zayn a kezét, mintegy időt kérve. - Szóval az oké, hogy ismeritek egymást. Az annyira nem oké, hogy nem bírjátok egymást, az viszont nagyon nem oké, hogy előítéleted van velünk szemben! Sőt! Önmagaddal szemben! Mi alapján?
- Bocs, de ez ennél kissé komplikáltabb - vontam vállat - Nem akarom senkinek sem megmagyarázni.
- Attól még magyarázd meg! - szólt Louis összeráncolt szemöldökkel.
- Úgyis van időnk - bólintott Liam. Szám szélét rágva pillantottam rájuk. Megráztam a fejem.
- Miért érdekel ez titeket? Nem vagyunk jóban - néztem ki az ablakon, az elsuhanó tájat figyelve.
- De még lehetünk - kontrázott Louis.
- És mert elítélsz minket anélkül, hogy bármelyikünket is ismernéd - szólalt meg Harry rekedten, mire felé kaptam a fejem. Két nagyon zöld, átható pillantás tartott vissza attól, hogy elforduljak. Furcsa érzés kerített hatalmába. Az a bizonyos nyugalom. Úgy éreztem, elmondhatnám neki a véleményem. Okkal és okozatokkal együtt. Megértené. Talán... De ekkor megállt a kocsink, én ugrottam egyet, és ez az érzés elszállt. Megráztam a fejem, majd mikor ismét félnéztem, már nem láttam a megértés lehetőségét azokban a gyönyörű szemekben.

Meg sem várva, hogy Joe kinyissa az ajtót, kipattantam, és, mint valami szélvihar, elrohantam az egyik stúdió sarkáig. Nekidőltem az oldalának s egy mély sóhajtás kíséretében lassan lecsúsztam a földre. Alig telt el pár perc, amikor hangokat hallottam. Valószínűleg az egyik srác telepedett le mellém.
- Mit akarsz? - morogtam neki, oda se nézve.
- Megérteni téged. És, ha sikerül, megváltoztatni a véleményed.
- Mégis hogyan? - néztem fel rá csodálkozva, s két élénk zöld szempár tekintett le rám.