Part 2

Halihó Mindenki! :] Meghoztam a második részt. Tudom, nem a leghosszabb, de remélem, elnyeri majd tetszéseteket. :]

 

Ölel Titeket, Cordelia.

 

...Így két zöld szempárral találhatom szembe magam. Felhúzom a szemöldököm, mintegy kérdésként.

- Beszélsz angolul? - kérdezi. Bólintásomat látva folytatja. - Mi a neved?
Nah, mostmár mindkét szemöldököm a magasban van. Vajon mit akarhat EZ tőlem? Válaszolok, pedig minden álmom lenne a képébe ordítani véleményem.
- Hanna - mondom, mire elmosolyodik.
- Harry vagyok - nyújt kezet, de én csak elfordítom a fejem. Ő valószínűleg visszahúzza azt, ráébredve arra, nagy valószínűséggel nem akarom megismerni. Nem mindenkit tud lenyűgözni azzal a kisfiús mosolyával, és édes, nagy zöld szemeivel. Pedig elismerem, jól néz ki, meg minden... Csak nem éppen vagyok jó véleménnyel róla. És pont. Pár pillanat múlva azonban mégis visszafordulok hozzá.
- Tudom ki vagy - keresem tekintetét. Mintha az látszódna a szemében, hogy megbántottam. Talán azzal, hogy nem fogadtam el felém nyújtott jobbját? Ezt nem tudhatom. De nem is érdekel. Ha itt van, az szerintem azt jelenti, össze fogunk még futni. Gúnyosan köpöm felé szavaimat. - Te vagy a híres neves Harry Styles.
Arcán felismerés fut át.
- Nem kedvelsz, ugye?
- Nem.
- Miért?
- Mert úgy gondolom, minden sztár bunkó és öntelt.
- Ismersz egyet is? - teszi fel a kérdését, mire én egyszerűen kiröhögöm. Nem szándékozom semmit sem mondani, de még mindig kérdőn néz le rám. Ez pedig számomra megalázó. Nem vagyok kicsi, sőt. Az én 170 centimmel kiemelkedek a 

korosztályomból, de... Idegesít a tudat, miszerint védtelennek, s picinek tűnök a szemében. Tudom, ez hülyeség, de így érzek. Ígyhát nagy nehezen, de válaszolok. 

- Persze. Szerinted honnan származik az előítéletem? 

 

Kínos csend keletkezik köztünk, érezni lehet a levegő vibrálását. Majd Ő halkan megszólal.

- És mi van akkor, ha van kivétel?
- Csak egyet mondj!
- Én.
- Ez kissé egoistán hangzott.
- De attól még igaz.
- Hogyne. Majd meglátjuk - álltam fel. Erre ő is felpattant. Körülbelül egy fejjel lehetett magasabb nálam, s vigyorogva magasodott fölém, mint aki biztos a dolgában. Hát, ha tudnád, most hogy melléfogtál haver!
- Akkor megadod a számod?
- Nem - feleltem egyszerűen, és megfordulva elindultam a szállásom felé. Cipőm halkan kopogott a köveken. De arra nem számítottam, hogy néhány pillanat múlva felhangzik egy kissé erőteljesebb, de mindenképp hasonló hang. Jön utánam. Az eszem megáll! Ennyire hülye csak nem lehet!

- Akkor hogy fogod meglátni, hogy tévedsz? -  kérdezte mikor utolért, s egyszerűen felvette lépéseim ritmusát. Nem hiszem el! Nem fog lekopni? Úgyis látom majd az elkövetkező 1 hétben még néhányszor... De ezt neki nem kell tudnia. Egyenlőre jobb is, ha nem tudja... Azt hiszem.
- Akkor hogy fogom meglátni, hogy igazam van? Majd rájössz - fordultam hirtelen felé, mire megtorpant, és érdeklődve figyelt. - És ha most megbocsátasz, innentől mennék tovább. Egyedül - nyomtam meg az utolsó szót, külön mondatba foglalva, majd saját magam megerősítéseként bólintottam is egyet hozzá, s újra elindultam. Immáron egymagam. Halleluja!

Őszinte kérdés: csak Ő ennyire értetlen, vagy vannak többen is ebből az állatfajból? Mert ha igen az nagy baj a Föld jövőjére nézve...